Konzervatív befektető

Konzervatív befektető

A Waberer's és a BUX index

2017. május 22. - dginvestor

A ma reggeli hírekben ismételten szerepelt, hogy a Waberer's tőzsdére vinné részvényeit. Óriási lépés lenne a Budapesti Értéktőzsde szempontjából, ha tényleg megvalósulhatna idén júliusban az IPO, így végre egy jelentősebb méretű cég is megjelenne a BÉT-en, és bővülne a részvénykínálat. Évek óta nagy hiányossága volt a BÉT-nek, hogy alig voltak tőzsdei bevezetések, jelentősebb tőzsdei kapitalizációjú cégek pedig egyáltalán nem jelentek meg a magyar piacon.

 

Mivel a Waberer's – előzetes várakozások szerin – az ötödik legnagyobb piaci kapitalizációjú cég lehet a BÉT-en, így szerintem hamarosan bekerül a BUX indexbe is. Ennek hatására a többi BUX komponensnek csökkenni fog a súlya, és az indexkövető alapoknak át kell majd súlyozniuk a portfóliójukat, hogy kövessék az index változását. Az index változásának másik hatása, hogy végre nem 4 részvény adja majd az index értékének jelentős hányadát, ami az indexkövető ETF-ek vásárlói számára is kedvező lehet, hiszen az egyik elvárás indexkövető alap vásárlásakor, hogy egy diverzifikált portfólióhoz jusson a vásárló alacsony költségek mellett.

 

Kapcsolódó blogbejegyzések

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dginvestor.blog.hu/api/trackback/id/tr8812531441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása