Konzervatív befektető

Konzervatív befektető

10 év ANY részvényesként

2017. február 01. - dginvestor

Korábban már készítettem egy hosszabb időszakot áttekintő blogbejegyzést a Zwack 10 éves hozamáról, így most egy másik magyar cég, az ANY (korábbi nevén Állami Nyomda) adatait tekintem át.

 

„A céget 1851-ben alapították, és mára a CEE régió vezető biztonsági nyomdája. A Társaság komplex megoldásokat kínál az okmánybiztonsági termékek, a műanyagkártya- és a nagytömegű nyomtatványgyártás- és megszemélyesítés területén. Számos hazai és nemzetközi bank számára készít Mastercard és VISA bankkártyákat is. A Társaság Prémium kategóriás részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén 2005 óta jegyzik.”

 

A befektetés történetét egy képzeletbeli befektető szempontjából mutatom be, aki 2007. január 31-én 750,- Ft-os záróáron vett ANY részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén. (Figyelembe véve a 2008. július 8-i 1:10 arányú részvényfelaprózást.) Míg 10 évvel később, 2017. január 31-én a részvények kereskedése 1211,- Ft-on zárt. Ez 61,47% árfolyamnyereséget jelent a türelmes befektetőnek, valamint jogosult volt a 10 év alatt kifizetett osztalékokra is, melyek az alábbiak szerint alakultak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cég 2010-ben nem fizetett osztalékot a 2009-es üzleti éve után, de a többi évben a befektetés összegéhez képest szép osztalékokat fizetett (YOC). 10 év alatt a kezdeti befektetés 62,41%-át fizette ki osztalékként, így átlagos osztalékhozama 6,24%.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vizsgált 10 év alatt a részvényes minden megvett részvénye után összesen (árfolyamnyereségből és osztalékból) 929 Ft-ot keresett, ami a kezdeti befektetésre vetítve 123,87% hozam.

 

Érdekes megvizsgálni, hogy alakult volna a befektetés megtérülése, ha minden osztalékból újabb részvényeket vásárolt volna. Az osztalékfizetés napjának záróárával számolva – tranzakciós költségek nélkül – ha minden osztalékot újra befektet, akkor ma minden részvény után már 1,78 részvénnyel rendelkezne, melyek értéke 2155,58 Ft, így a teljes hozama már 187,41%.

 

 

A cég osztalékfizetési gyakorlata, hogy a teljes éves nyereséget osztalékként kifizetik a tulajdonosoknak, így az éves nyereséggel együtt az osztalék összege is változik. A 2016-os üzleti év első háromnegyed éve alapján várhatóan a 2017-ben fizetendő osztalék új rekordot jelent majd a társaság tőzsdei történetében, ugyanis a 4. negyedév számaitól függően akár 80,- Ft feletti osztalék is kifizethető lesz.

 

 

Disclaimer: A szerző rendelkezik ANY részvényekkel.

 

 

 

 

Források:

 

- http://www.any.hu/

 

- http://www.any.hu/befektetoknek/

 

- https://bet.hu/oldalak/ceg_adatlap/$security/ANY

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dginvestor.blog.hu/api/trackback/id/tr7212174344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taste4me 2017.02.01. 19:29:00

Gratulálok! Én félidőnél tartok, 5ik éve nyomdában. :)

Mi a véleményed a Ford, Xerox, Aegon osztalék politikájáról?

dginvestor 2017.02.01. 20:32:14

Köszi, de még nekem is messze a 10 év. :) Nem véletlen írtam képzeletbeli befektetőt, de reméljük pár év múlva már ránk is illeni fog, hogy 10 éve vagyunk részvényesek a cégben.

A Ford osztalékáról ez a cikk jutott eszembe, ami szerintem nagyon jól kifejti a témát:

theconservativeincomeinvestor.com/2016/01/13/dont-buy-ford-stock-for-a-long-term-investment-portfolio/

A Xerox és Aegon cégekkel nem foglalkoztam még részletesebben, így csak ami egyből szembeötlő nekem az osztalék terén, hogy az Aegon a 2008-as válságot nagyon megszenvedte, és évekig nem tudott talpra állni. Kérdés, hogy azóta sikerült-e stabilabb lábakra állítani a céget, vagy a következő válságnál hasonló teljesítményt nyújt majd.

www.finanzen.net/dividende/AEGON
süti beállítások módosítása